Szeptember 12-én megnyílt újabb kiállításunk diákjaink munkáiból, mely október 3-ig tekinthető meg Budapest belvárosában, a Deák Ferenc utca 17. I. emeletén, a Deák17 Gyermek és Ifjúsági Művészeti Galériában. A Schulek Frigyes Technikum tanulóinak alkotásaiból válogató kiállítás ezúttal a Bauhaustól a 20. századon át egészen napjainkig terjedő időszakot öleli fel. A tárlat célja, hogy közelebb hozza az építészet és az építőipar világát a fiatalokhoz, ugyanakkor bemutassa az iskola szakmai munkaközösségének sokrétű képzési palettáját, a Budapesti Komplex Szakképzési Centrum korszerű, innovatív oktatási módszereit és jó gyakorlatait, különös figyelmet szentelve a kiemelkedő tehetségek támogatására.
Kaposi Dorka galériaigazgató köszöntőjében bemutatta a Schulek Technikumot és felelevenítette első találkozását diákjaink munkáival. Ezt követően Kaczur András, iskolánk igazgatója megnyitotta a kiállítást. Beszédében méltatta diákjaink odaadó munkáját, elhivatott szakmai alázatát és arra bíztatott mindenkit, hogy továbbra is legyenek bátrak, lépésről-lépésre építkezve fejezzék ki érzéseiket, gondolataikat „a képzeletük falairól” mert ebben rejlik a jövő lehetősége. A megnyitó ünnepségen Horváth Zorka 13.A osztályos tanuló zongorajátékát élvezhette a közönség. Zorka előadásában életre keltek Liszt Ferenc: Liebestraum (Szerelmi álmok) és Claude Debussy: Clair de Lune (Holdfény) című művei.
Olvasóink szíves figyelmébe ajánljuk Kaczur András igazgató úr megnyitó beszédét:
„Az építészet az egyetlen művészet, amely képes felhasználni a természetet.”, Étienne-Louis Boullée, 1785.
„A tér az épület valósága” – Frank Lloyd Wright, 1950
„Az építészet a fényben összegyűjtött formák mesteri, korrekt és fenséges játéka” – Le Corbusier, 1951.
Nem véletlenül idéztem éppen ezeket az építészeket: mindhárman arra emlékeztetnek, hogy az építészetben – és ugyanúgy az életben is – a láthatatlan legalább olyan fontos, mint a látható.
A tér nemcsak a falakból és a formákból áll. A tér a csendből is épül. És ma megtöltjük ezt a csendet történetekkel és alkotásokkal. A tér formája ma új értelmet nyer. És ezt a formát a diákjaink adják neki.
Nagy tisztelettel köszöntöm megjelent vendégeinket, a BKSZC vezetőit, oktató kollégáimat, valamint alkotó és érdeklődő diákjainkat!
Hálás vagyok Önöknek, hogy együtt ünneplik velünk a jövő nemzedékének építészeit, mérnökeit, művészeit, alkotóit. Hálám jeléül pedig hoztam Önöknek egy dobozt, egy ajándékot. Mivel nem fér mindenki ide, hogy segítsen az ajándékcsomag kibontásában, ezt most magam teszem meg, lássuk, mit rejt a doboz:
Egy vonalzó, egy ceruza, egy makett, egy üres papírlap, minden mérnöki munka alapja, és egy összegyűrt papír, melyet, ha kisimítunk, akkor tervlapként elevenedik meg.
Mindezek az alkotás folyamatának részei.
Ez itt a mi történetünk, a Schuleké. Egy kis doboznyi lehetőség, amiből a diákjaink világokat alkotnak.
A mai kiállítás ezt mutatja be: hogyan lesz egy üres lapból gondolat, formából terv, tervből pedig tér.
A Bauhaus szellemiségétől indulva, a 20. századon átívelve egészen a jelenkorig, a diákok munkái egyszerre idézik fel a múlt örökségét és vetítik előre a jövő lehetőségeit.
Olyan ez a kiállítás, mint egy különleges építkezés. De a falakat nem téglákból, hanem vonalakból emeljük. Az alapot nem beton adja, hanem a diákjaink kíváncsisága. A tető pedig nem cserepekből áll, hanem ötletekből és álmokból. És mindez mégis áll, mégis valóság – mert a képzeletnek is van tartószerkezete.
Ha végigsétálunk majd a kiállításon, valójában nem csak munkákat látunk. Látjuk egy-egy pillanatát annak a folyamatnak, amikor a diákban megszületik az „aha-élmény”: amikor a firkából egyszer csak terv lesz, amikor a bizonytalan vonalból felismerhető karakter születik, amikor egy kísérletből önálló gondolat formálódik. Ezek a falak most a képzelet falai, de mögöttük ott lüktet a jövő városainak, épületeinek lehetősége.
A mai kiállításunk nem csupán formák bemutatója.
Minden rajz, minden makett, minden terv mögött ott van egy fiatal ember bátorsága, hogy megmutassa, mit gondol a világról.
Ezért minden egyes alkotás… nemcsak forma, hanem vallomás is egyben.
Engedjék meg, hogy most köszönetet mondjak azoknak, akik ezt a napot – a Schulek ünnepnapját – lehetővé tették. Mindenekelőtt a Deák17 Gyermek és Ifjúsági Művészeti Galéria munkatársainak – Kaposi Dorka igazgató asszonynak és Tóth Ádámnak –, hogy szívükön viselték a kiállítás megvalósítását.
Opánszki Tamás festőművész kollégámnak, aki azon túl, hogy bíztatta és ösztönözte diákjait, megálmodta és kurátorként is segítette a mai tárlat létrejöttét.
És további öt lelkes és elhivatott kollégámnak – Dr. Hortobágyiné Nagy Katalinnak, Csák Lászlónak, Gáhy Kornélnak, Hajzsó Istvánnak és Onhausz Rolandnak -, akik mindannyian alkotásra és önkifejezésre inspirálták tanulóinkat, hozzátéve saját tudásukat, szívüket és energiájukat ehhez a közös alkotáshoz.
Kedves Vendégeink!
Amikor ma végigjárják ezt a kiállítást, ne csak a formákat lássák.
Lássák meg a mögöttük álló bátorságot.
A felelősséget.
És a hitet, amely minden vonal mögött ott rejlik.
Hiszen – ahogy az elején a Frank Lloyd Wright idézetben elhangzott – „a tér az épület valósága”.
De ma megtapasztaljuk: a tér nemcsak az épületé. Hanem a diákjainké is. Az ő álmaik, az ő elképzeléseik teszik valósággá.
És így a végén hadd térjek vissza a dobozomhoz.
Egy vonalzó, egy ceruza, egy üres papír, egy makett, egy összegyűrt papír.
Kezdetben mindezek csupán tárgyak.
De a diákjaink kezében: jövővé, közösséggé, formává és térré válnak.
Ezért kérem Önöket: amikor ma megnézik a kiállítást, lássanak túl a tárgyakon. Lássák meg bennük a lehetőséget.
Egy kis doboznyi lehetőséget… ami ma egy egész világot nyit ki előttünk.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak.
És most, mielőtt végigjárnánk a kiállítást, szeretném, ha egy pillanatra újra elcsendesednénk, és átadnánk magunkat egy másik művészeti ágnak: a zenének.
Ahogyan a vonalakból és formákból tér születik, úgy a hangokból és ritmusokból is születhet egy másik világ.
Liszt Ferenc és Debussy rövidesen felcsendülő zeneművei is arról tanúskodnak, hogyan lehet az emberi lélek legmélyebb rezdüléseit láthatatlan anyagból – a hangból – felépíteni.
Most tehát Horváth Zorka Mónika, iskolánk kiemelkedő tehetségű, végzős diákja szintetizátoron szólaltatja meg számunkra ezeket a lenyűgöző szerzeményeket.
Fogadják szeretettel – és hallják meg benne ugyanazt az üzenetet, amit a mai kiállítás egésze hordoz: hogy minden forma mögött ott van a lélek, és minden alkotás mögött ott van az ember.
Fotók: Kadolka Deák Viktor (9.B) és Romhányi Barnabás (13.N) osztályos diákok
és Opánszki Tamás rajztanár
