Oldal kiválasztása

Az angol munkaközösség

Bemutatkozik az angol nyelvi munkaközösség

 Az angol nyelv oktatásának formái iskolánkban

  • A 2016/2017-es tanévben újraindítottuk az angol-informatika előkészítős („NYEK”-es) osztályunkat. Ebben a 9.NY osztályban a gyerekek azóta is heti tizennyolc órában, azaz heti nyolc társalgás, hat nyelvtan, illetve négy hallás utáni értés óra keretében szerezhetnek erős alapokat angolból (körülbelül az A2 szintig eljutva). A további évfolyamokon heti négy angol óra biztosított. A cél az, hogy ezek a diákok tizenkettedikes korukra legalább a B2-es szintre (középfok) eljussanak.
  • Normál tantervű osztályaink diákjai jelenleg mind a négy évfolyamon heti négy órában tanulhatják az angol nyelvet. Őket igyekszünk legalább a B1-es szintre (azaz a középszintű érettségi szintjére) minél sikeresebben eljuttatni.
  • Emellett lehetőség szerint az egyéni tanulói, valamint a csoportigényeknek megfelelően szervezünk rendszeres, de nem tanórai egyéb (felzárkóztató, korrepetáló, érettségire felkészítő, vagy szakkör jellegű) foglalkozásokat is.
  • A német két tanítási nyelvű osztályaink tanulóinak is lehetősége van heti két órában második idegen nyelvként az angol nyelv alapjait elsajátítani, mégpedig az előkészítő évtől a tizenkettedik évfolyamig.
  • Mindezeken kívül a technikusi évfolyamokon biztosítjuk az angol szakmai nyelv oktatását, valamint a technikusi vizsga nyelvi összetevőjének eredményes letételét is. Bízunk benne, hogy ezzel is hozzájárulhatunk a schulekes diákok minél sikeresebb munkaerőpiaci érvényesüléséhez.

 

Munkaközösségünk célkitűzései

  • Törekszünk arra, hogy tanulóink minél sikeresebben teljesíthessék az adott évfolyam és a nyelvi érettségi vizsga követelményeit – azaz a mindennapi életben hasznosítható biztos angoltudáshoz juthassanak – a számukra biztosított heti négy órában történő nyelvoktatás mellett.
  • Ennek érdekében normál tantervű osztályainkban tudásszint szerinti évfolyamszintű csoportbontást alkalmazunk. E csoportszervezési módszer tapasztalataink szerint nagymértékben segíti a diákokat a felzárkózásban és az érettségire való felkészülésben, de ugyanakkor csökkenti a lemaradás előfordulásának esélyét és elősegíti az iskolai közösség összekovácsolódását is.
  • Célunk, hogy minél több normál nyelvi osztályba járó tanulónk is eredményes emelt szintű nyelvi érettségit tehessen. Örömmel vesszük azt is, ha diákjaink élnek az előrehozott középszintű nyelvi érettségi lehetőségével; ez esetben igyekszünk számukra biztosítani az előfeltételként leteendő osztályozó vizsgák sikerességét.
  • Mivel tanári munkák hatékonyságának egyik mércéje a tanulóink tanulmányi előmenetele, az előttünk álló tanév feladatait is részben annak rendszeres mérése és értékelése köré szervezzük.
  • Óráinkon a kétszintű érettségi követelményrendszerének megfelelően törekszünk a nyelvi kompetenciák és részkészségek, így például az olvasott és hallott szövegértés, az írás- és beszédkészség, illetve a kiejtés integrált fejlesztésére, ezért nagy hangsúlyt fektetünk a célnyelven történő óravezetésre, valamint a tanulási technikák fejlesztésére. Ezzel is igyekszünk tanulóinkat az érettségi vizsgákra minél alaposabban felkészíteni és használható angoltudáshoz hozzájuttatni.
  • Ezen felül tananyagunk jellegéből és tankönyveink felépítéséből következően számos terület, így többek között a célnyelvi országok kultúrája, történelme és irodalma, az egészséges életmód, környezettudatosság, sőt a mindennapi élethez, a munkaerőpiacon való megfeleléshez szükséges egyéb jártasságok („life skills”) fejlesztésére is tudunk figyelmet fordítani. Minderre remek lehetőséget nyújt számunkra a projektmódszer iskolaszintű bevezetése is.
  • Végezetül pedagógusi munkánk lényeges összetevőjének tartjuk szakmai tevékenységünk és szakmódszertani jártasságunk színvonalának megtartását és fejlesztését. Lehetőségünk nyílt például – többek között – a tanulói motivációt és együttműködést fejlesztő Komplex Instrukciós Program (KIP) módszertanával is megismerkedni, amit természetesen nyelvóráinkon is gyümölcsözően tudunk alkalmazni.

 

Eseménynaptárunk

  • Szeptemberben az osztályaink csoportbeosztásának szintfelmérő tesztek alapján való elkészítésével indul a tanév.
  • Három hónap fáradságos tanulás és oktató-nevelő munka után november-decemberben nyílik lehetőség egy kis „lazításra”, amikor megrendezzük hagyományos nyelv- és országismereti csapatversenyünket „holiday season” témában.
  • Szorgalmazzuk és segítjük diákjaink részvételét az egyéb iskolai projekteken és rendezvényeken is, mint például a novemberi Pályaorientációs nap, vagy az áprilisi Föld Napja kiállítás.
  • Januárban az előkészítős osztály vizsgáival zárjuk az első félévet.
  • Áprilisban igény szerint megszervezzük az előrehozott angol érettségi vizsgát letenni kívánó diákjaink osztályozó vizsgáját.
  • Az igazi megmérettetés május és június hónapokra marad, amikor csoportjaink év végi értékelése mellett fő feladatunk végzőseink, technikusaink, illetőleg az előkészítős osztály levizsgáztatása/leérettségiztetése.

Munkaközösségünk jelenlegi tagjai:

  • Bereczki Csilla munkaközösség-vezető, a 9.NY osztály osztályfőnöke
  • Horváthné Papp Viktória
  • Juhász-Ábrahám Rita, a 10.A osztály osztályfőnöke
  • Kéri Alexandra
  • Sipos Éva Mária, a 12.B osztály osztályfőnöke
  • Szepessyné Magyar Emese, a 11.A osztály osztályfőnöke

Bereczki Csilla munkaközösség-vezető