2024. december 6-án felemelő élményben lehetett részünk. A díszteremben látható ELEVEN TÉR című makett kiállításunk záróeseménye keretében Kaczur András igazgató úr és Opánszki Tamás rajztanár átadták a zsűri értékelése alapján odaítélt fődíjakat és dicséreteket. Ezen a tárlaton válogatást mutattunk be a Vizuális kultúra tantárgy kilencedik évfolyamán készített legsikeresebb órai makettjeiből. A Budapesti Komplex Szakképzési Centrum nagylelkű ajándékának jóvoltából a díjazott tanulóink Libri vásárlási utalványokban részesültek.
A rendezvény elején Opánszki Tamás rajztanár köszöntötte az alkotó diákokat és osztályfőnökeiket. Beszélt a kiállítás céljáról, az épített és természeti örökségünk védelméről, arról, hogy milyen fontos küldetés átmenteni nagyapáink örökségét az utókornak. Felidézte az egyik legkedvesebb visszajelzést is, melyet látogatóinktól kapott a Nyitott Kapuk Hetén. A makett kiállítás annyira megérintette az egyik családot, hogy a gyermekük egyből kedvet kapott az otthoni barkácsoláshoz, a saját kis házikója építéséhez. Legszívesebben itt helyben elkezdett volna építeni őskori lakóházat, jurtát, indián sátrat, vagy templomot. Ebben is látszik milyen pozitív energiát tudnak sugározni a tanulók, ha összefognak és csapatként dolgoznak.
Kaczur András igazgató úr megnyitó beszédében így fogalmazott:
Kedves Diákok, Kedves Opánszki Tamás Tanár Úr!Óriási öröm számomra, hogy itt lehetek veletek ezen a különleges eseményen, ahol a tehetségetek, kreativitásotok és szorgalmatok ilyen csodálatos módon öltött formát. Ezek a makettek nemcsak az építészet iránti lelkesedéseteket tükrözi, hanem azt is, hogy mennyire elkötelezettek vagytok az alapos, kitartó munkában.
Külön szeretném megköszönni Opánszki Tamás tanár úrnak azt a rengeteg energiát és támogatást, amit nyújtott nektek a felkészülés során. Az ő szakmai iránymutatása és inspirációja nélkül ezek az alkotások talán nem születtek volna meg ilyen magas színvonalon. Köszönjük, Tanár Úr, hogy mindig a legjobbat hozod ki diákjainkból!
Ti, Kedves Diákok, nemcsak az iskolánk, hanem a jövő építői is vagytok. A mai díjazottak fantasztikus teljesítményükkel érdemelték ki az elismerést, de szeretném hangsúlyozni, hogy mindenki aki részt vett ebben a projektben, egyaránt büszke lehet magára. Amit együtt létrehoztatok, az az iskolánk hírnevét is öregbíti, és megmutatja, hogy mire vagytok képesek, ha a szíveteket-lelketeket beleteszitek valamibe. Gratulálok nektek, díjazottaknak, és mindenkinek, aki részese volt ennek a kiállításnak! Kívánom, hogy ez az elismerés adjon nektek további lendültet és inspirációt a jövőre nézve!Nagyon büszke vagyok rátok!
Az ünnepség záró akkordjaként tanulókkal bevilágítottuk a maketteket. Ezzel a gesztussal próbáltunk megidézni a téli napfordulót és ünnepi fényt varázsolni a kiállítótérben.
Kedves Olvasóink!Szíves figyelmükbe ajánljuk fényképes összeállításunkat a díjátadó ünnepségről és kívánunk Önöknek boldog adventi készülődést.
A beszámolót írták: Vass Fanni (10.n) és Krucsay Milán (9.b) díjazott tanulók Fotók: Varga Borisz Ámor (12.a) és Opánszki Tamás rajztanár