századi oktatási környezet született a Market-csoport összefogásával Átadták a Market Építő Zrt. és leányvállalatai összefogásával felújított informatikai tantermet az építőipari szakmai utánpótlás nevelésében élen járó, VIII. kerületi BKSZC Schulek Frigyes Két Tanítási Nyelvű Építőipari Technikumban. A kreatív megoldásokban bővelkedő megújult oktatóterem szeptembertől „Market terem” néven fogadja az intézmény növendékeit. A Market Építő Zrt. és a technikum kapcsolata nem új keletű, az építőipari cég társadalmi felelősségvállalási programja évek óta prioritásként kezeli az építőipari utánpótlás támogatását, és kiemelt figyelmet fordít a szakma felé orientálódó tanulók fejlődésére, fejlesztésére. A tavalyi évben a Market aktív szerepet vállalt a technikum pályaorientációs napján, továbbá audiovizuális eszközökkel és videóanyagokkal is segítette az iskola munkáját. Idén pedig örömmel élt annak lehetőségével, hogy élményt adó tanulási színtérré varázsolja az iskola egyik, 21 fő befogadására alkalmas informatikai tantermét. „Leányvállalati hálónkat mozgósítva lelkesen láttunk neki a munkának. A diákok idejük közel egyharmadát az iskolában töltik, a családi otthon után ez a második legfontosabb közeg a számukra, ezért mindenképpen fontosnak tartjuk – és nem csak a diákok, de az oktatók szempontjából is –, hogy a pedagógiai munka közege a diákok tudásának gyarapítására, képességeik fejlesztésére alkalmas terep legyen. Ugyanakkor a teljes képet tekintve mindannyiunk érdeke egy olyan inspiráló, kreatív közeg kialakítása, mely támogatja a diákokat a jó eredmények elérésében, hiszen ezek a fiatalok a mi potenciális jövőbeni munkavállalóink” – mondta el Bertók Ibolya, a Market Építő Zrt. HR igazgatója a támogatással kapcsolatban. A felújítási munkák során a Market Építő Zrt. és annak több leányvállalata is mozgósította erőit a siker érdekében. A Market Épületszerviz Kft., a LeanTech Mérnökiroda Kft., valamint a Vilati Szerelő Zrt. összefogásával 28 nap alatt, 8 órás munkaidőben, átlag 5 fő végezte el a szakipari munkákat: a terem festését és tapétázását; a fali ütközők festését és pótlását; a nyílászárók gittelését és teljes felújítását; egy gipszkarton fal építését; egy parafa tábla megújítását, az elektromos hálózat kiépítését; az elektromos kapcsolók, dugaljak és energiaoszlopok cseréjét; a parketta felújítását, a hőleadó eszközök festését, valamint az iskolafolyosó tisztasági festését. A fény, a fényforrás egy helyiség legfontosabb hangulatformáló eleme. A Be Light! közreműködésével a tanteremben új, modern világítástechnikai eszközök biztosítják a megfelelő fényforrást. A Market-csoport adománycsomagját képezi továbbá 21 db asztali számítógép, 21 db monitor, 21 db klaviatúra, 24 db tanulói szék, filctábla, vetítővászon konzollal és egy design falióra arra az esetre, ha valaki mindezek ellenére várná a kicsengetést. A Market által kialakított tanulói környezet a játékosság, az igényesség, a kreativitás és az építőipari szakma szeretetét közvetíti a diákok felé. A Market-csoport minden tagja sikeres tanévet kíván a jövő építőipari szakembereinek és az őket felkészítő oktatóknak!
Kedves Leendő Diákjaink! Kedves Szülők!A Budapesti Komplex Szakképzési Centrum Schulek Frigyes Két Tanítási Nyelvű Építőipari Technikumban hagyományosan idén is megrendezésre […]
Kedves Leendő Diákjaink! Kedves Szülők! A Budapesti Komplex Szakképzési Centrum Schulek Frigyes Két Tanítási Nyelvű Építőipari Technikumban hagyományosan idén is […]